Állatokkal kapcsolatos történetek.

Szeressük az állatokat!!!!!!

dscf5781.jpg Ló+tesóm

Ezen a honlapon állatokkal kapcsolatos sztorik vannak. Szerintem csak az a lényeg, hogy kedvenceinkel legyünk és közbe jól érezzük magunkat!

Nekem egy háziállatom van, akit úgy hívnak, hogy Manci. Éppen most hívtam magamhoz őt, és ez történt velem: amikor kinyitottam az ajtót, csak azt hallottam, hogy az ajtó melletti kartondoboz mozog. Ez kb. 3 másodpercig tartott, aztán kiugrott a dobozból, két mellső lábát a farmeromra rakta, és kivette a virslit a kezemből, és egy szempillantás múlva befalta az egészet.

Nagyon szeretnék egy kutyát, de anya nem engedi, apa viszont benne van valamennyire a dologban. Azt mondják úgy se bírnánk vele, túl kicsi a kertünk, házba nem jöhet, hova rakjuk ha nyaralni megyünk,  mivel egy cicára könnyebben lehet vigyázni mint egy kutyára(ez a nyaralásra vonatkozik).

Képzeljétek el, hogy a nyáron kaptam kettő teknősbékát. az egyik neve az, hogy Tequila (tekila), a másiké pedig az volt, hogy Wischy (viszki). Csak azért volt a neve ugyanis szegény valamiért meghalt, de apa azt mondta, hogy vesz Tequilának egy új társat, ugyanis a teknősök, ugyan úgy ahogy az emberek, társas lények.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 9
Össz.: 2 412

Látogatottság növelés
Oldal: Ide írhatod a weboldalad új lapjának a címét
Állatokkal kapcsolatos történetek. - © 2008 - 2024 - allatvilagok.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »